banner.jpg
Tesztkuty: Lupo fürdik

Tesztkuty: Lupo fürdik

Kérem szépen én nem azért lettem főszerkesztő, hogy aztán mindenféle bohóckutyát csináljanak belőlem. Intim pillanataimban igenis sértőnek találom egy egész közösség kíváncsi tekintetét, miközben éppen tehetetlenül állok a megpróbáltatások előtt: itt van például ez a fürdés. Kérem szépen én annyira igyekszem. Alázatosan és  kötelességtudóan teljesíteni főszerkesztői mivoltomat, jó kutya lenni ezekkel az ideges alkalmazottakkal, és a gazdinak is tekinthető Vörös Főnökkel, de ami sok, az sok. Én ezt már utálom. Azt mondják, hogy jó lesz. Most más lesz. Most valami színtiszta gyógynövényes sampont kaptak az egyik Citydogs rajongó bioshopjából. Megjegyzem, biocsont nincs? Küldhetnének inkább azt. Mert ha nem, akkor kénytelen leszek túllépni az udvarias kiskutya szerepen és elküldeni nekik  Lola bűzmirigyváladékát organikus testápoló vajba keverten. Színtiszta bio ez, tessék webkamera előtt, valami használható anyagot produkálni vele. Amerikai pitét láttad? Na kb.

Mondjuk az tény, hogy ettől nem kell vakaróznom. Tény, hogy különösebb illatom sem lesz tőle, de bundám egész trendi, ezzel a karácsonyi aranyfényeffektel. Merthogy ilyen lett a szőrcucc tőle. És mióta ez van, azóta Lola illedelmesen nézeget rám messziről, azt mondta, hogy tiszta plüsskutya lett belőlem. Eddig csak vakarózós nyamvadéknak titulált, de most mégis, mit tehetek én arról, hogy érzékeny a bőröm és még a kullancsok is imádnak?

Édes a vérem, vagy mi, aztán ez a cucc meg valahogy mosás közben gyógyítja az ilyen élősködők utáni nyomokat is. Na de mindegy. Lola már úgyis lenyúlta a cuccot.

Minden kell neki, ami az enyém. Hát tudjátok mit? Vigye.

A lényeg: fényévente vagyok hajlandó a továbbiakban ilyen tortúrákon átesni. Mert értem én ezt a támogassuk a természetes dolgokat kampányt, de akkor inkább ha lehet, akkor kérném szépen hogy legközelebb a "Hogyan sétáltassuk a kutyát  bioételes jutifalatos zacsival az erdőben?" témában zaklassatok.

Köszönettel:Lupo,  az érdemtelenül kifigurázott főszerkesztőkuty.

Tesztelt termék:

PET GUARDE 100%-osan természetes eredetű kutyasampon a ZÖLD MALOM webáruház ajándékaként érkezett, nézzetek rá!

 

 

 

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a