banner.jpg
Hogyan szoktassuk pórázhoz a kutyát?

Hogyan szoktassuk pórázhoz a kutyát?

Gyakran felmerül a kutyaoviban, hogy miként kell a kiskutyát a pórázhoz szoktatni. Erre van egy rövid és egy hosszú válaszom. A rövid kb. így hangzik: "Tedd rá, és menj vele sétálni". Természetesen most nem zárom le ezzel az írásomat, mivel vannak kölyök akiknél ez kiválónak működik, míg másoknál egyáltalán nem. Ha az egyszerű út nem menne, akkor itt is - mint más kutyaneveléses dologban -  a fokozatosság a lényeg. Nem kell rögtön rádobni mindent, hanem lassan hozzászoktatni a kutyust a pórázhoz, és az azon való sétához. 
 
 
Elsőre érdemes a nyakörvvel kezdeni. Lazán rátenni a kölyökre és picit rajtahagyni. Közben figyelem elterelésként játszani vele, birkózni, vagy csak futkározni a laksában, hogy ne arra figyeljen, mit tettem rá, hanem, hogy milyen jó is most az élet. Pár perc után le kell venni, majd kis idő múlva megismételni az előzőleg leírtakat. Itt már lehet kicsit szünetet is hagyni a játék közben, amikor csak úgy rajta van a nyakörv. Érdemes a kutyát közben jutalomfalattal is dicsérni, hogy ezzel még több pozitív élményt társíthasson a nyakörvhöz. Mondanom sem kell ,hogy ez fojtó, szöges, fém nyakörvvel nem kivitelezhető, sőt ezek használatát egyáltalán nem javaslom, se kölyök, se felnőtt kutya esetén, mivel többet árt, mint használ. Természetesen a művelet hámmal is hasonló képen működik. Ha ez már megy, akkor be kell állítani a nyakörv megfelelő méretét. Ezt úgy a legkönnyebb, hogy kb annyira érdemes szorosra húzni, hogy mellette két ujjunk még éppen hogy befér. Ebből nem is tud kibújni, de nem is szorítja el a nyakát. Hámnál a megfelelő szorosság esetén a kutyán nem lóg, nem lifeg a hám. Természetesen a nyakörv szorosságát érdemes rendszeresen ellenőrizni, mivel mint tudjuk a kutyáink nőnek és ami 2 hete még jó volt, már nem biztos, hogy most is az. Így elkerülhetjük, hogy a "Plútó effektet".
 
Következő lépés a póráz. Ezt hasonlóan fokozatosan kezdjük, ugyanúgy, ahogy a nyakörvet. Először csak rátesszük, aztán már kézben is fogjuk, de csak lazán, hogy ne feszüljön, majd így sétáljunk vele a lakásban. Végül jöhet a teszt, az utcai séta. Ha mindent jól csináltuk, akkor itt nagy gondunk már nem lehet. Itt érdemes elmondani, hogy kerüljük a flexi (nyúlós) póráz használatát, mivel ezen a kutya hamar megtanulja, hogy ha húz akkor távolságot nyer, tehát megéri húzni a gazdit, hiszen akkor messzebbre is elmehet. A fix póráz sokkal célravezetőbb, és ennek anyaga pedig legyen bőr vagy szövet és semmiképp sem fém.
 
 
Figyelni kell arra is, hogy a sétát ne előzze meg semmilyen rituálé, mivel emiatt a kutya már előre bepörög vagy éppen menekülni kezd, attól függően, hogy milyen élményt társít a sétáláshoz. Tehát ne adjunk ki semmilyen extra parancsot, ne legyenek extra szokások a sétára menés előtt. Ha mégis bepörögne a kutyus a póráz láttán, akkor dobjuk le a pórázt a földre, üljünk le és várjuk meg míg megnyugszik. Aztán próbáljuk meg újra elindulni.
 
 
Séta során is előjöhet pár gond, amikre röviden írok megoldásokat.
- Rágja a pórázt: Ebben az esetben tiltsuk le. Ha ez nem lenne elegendő, akkor bekenhetjük valami olyannal, amit a kutya nem szeret, például erőspista, fokhagymakrém, citrom vagy grapefruit mag kivonat.
- Megáll és nem akar továbbmenni: Erről nem a kutya dönt. Ha megáll akkor nem könyörögni kell neki ,hogy legyen hajlandó elindulni, hanem el kell indulni lehetőleg tempósabban, mivel így látja, hogy a leüléssel nem tudja megállítani a gazdát. ilyenkor lehet, hogy a kutyus elesik, esetleg pár métert a földön csúszva tesz meg, de hamar megtanulja, hogy a megállás nem célravezető és így leszokik róla. Ezt érdemes inkább füves területen, mint betonon gyakorolni, mivel így elkerülhetőek a kisebb sérülések.
- Húz a pórázon: Ebben az esetben póráz szabályt kell alkalmazni, amit tanítani szoktunk a kutyaoviban. 
 
 
Ha a fent írt fokozatosságot betartjuk, akkor biztosra veszem ,hogy a kiskutya nagyon hamar megszokja a pórázon való sétálást és mind a gazdinak, mind a kutyának öröm lesz ez a közös akció.
 

Sugár Péter

Városi Kutyák Iskolája

 

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2017 - CityDogs Készítette a