banner.jpg
Citydogs Portré: Dogmopolite Zsolti

Citydogs Portré: Dogmopolite Zsolti

Kutyakozmetikusnak lenni nem egy általános dolog. Kevesen csinálják és kutyatulajdonosként mondom, hogy még kevesebben csinálják igazán jól. Van azonban az országban egy fickó, a Citydogson már sokat emlegetett Dogmopolite embere, akit a szakmában és azon kívül is csak egy néven emlegetnek: Dogmopolite Zsolt. A vezetékneve szerinte nem is érdekes. Első találkozásunk számomra a mai napig igazán kellemes és vidám élmény: annyira más volt, mint a többi kutyakozmetikus, akit ismerek. Elképesztő fanatizmusa és szakmaszeretete azonnal lerí róla...Annyira azonosult azzal amit csinál, hogy kíváncsiak lettünk: mégis, mi az ő története?

CD: Hogyan lesz valakiből kutyakozmetikus?
DZS: Gyerekkoromban teljesen más pályára készültem, mindig is vonzott a művészet és a tánc világa. Ezért ezen a vonalon is indultam el és évekig voltam tagja a Miskolci Nemzeti Színház táncnövendékeinek. Imádtam azt az életet, nagyon szerettem a művész közeget és a színházi világot.  25 éves koromig voltam színpadon színészként és táncosként. Aztán, ahogy az élet banalitása hozni szokta: jött egy baleset, és nekem abba kellett hagyni azt, amit imádtam csinálni. Ott álltam 25 évesen, és nem tudtam, hogy most akkor mit is kellene kezdenem magammal, milyen irányba induljak el...hiszen ez a világ volt a mindenem, az életem. De néhány hónap sebnyalogatás után belevágtam életem következő korszakába, ami valójában klasszikus útkeresést takart: csapongtam, kerestem magam, kipróbáltam a médiától kezdve a banki szakma világát is, de sehol sem találtam azt az érzést, amit évekig a színház és a tánc világában igen....Nem éreztem jól magam a bőrömben, legalább öt évig.



CD: És mi történt utána?
DZS: Az ötödik év végén jártam, amikor megint épp felmondani készültem, akkor éppen az egyik médiánál dolgoztam. Elegem lett. De valójában fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Hazamentem, és az ölembe vettem a kutyámat, mivel egészen kiskoromtól mindig is kutyák is kísérték az életemet... Keseregtem, mondtam magamban, na ezt jól megcsináltad, holnap felmondok... Na most mi lesz? Ültem ott és néztem a kutyámat kissé apatikus állapotban... A kétségbeesett bambulásnak megvan az az előnye, hogy hirtelen apró részletekre is figyelmes leszel... És ahogy néztem, megláttam, hogy annyira rondán van megnyírva ez a kutya. Mivel előző napokban voltunk kutyakozmetikusnál, nem értettem, hogyan lehet így megnyírni... És akkor hirtelen támadt az ötlet: kutyakozmetikus leszek. A kutyákat szeretem, szépérzékem talán van. És belevágtam. Szó szerint.

CD: Mi történt ezután?
DZS: Villámgyorsan beiratkoztam az egyik kutyakozmetikus képzőbe, a Tapi kutyakozmetikába. Arra, hogy ott kezdhettem a pályát, azóta is nagyon büszke vagyok. Meg persze szerencsém is volt. Alapesetben egy kutyakozmetikus képzés 5-6 hónapig tart, ami nagyon kevés ha azt vesszük, hogy egy-egy ilyen tanfolyamon 10-15 fő jár egy csokorban. Amiben szerencsém volt, az az, hogy amikor én jelentkeztem, akkor összesen 5 fővel indult a csapat, ami rohamosan redukálódott: a végén csak ketten maradtunk. Így 6 hónap tudása koncentráltan szegeződött nekünk. Ráadásul annyira fanatikusan és lelkesen akartam fejlődni és tanulni, hogy a gyakorlati órák 5-6 órás időtartama helyett fogtam magam és a hét minden napján 8-ra mentem és csak este 9-kor jöttem el. Csak néztem a mesteremet, szívtam magamba a tudást és gyakoroltam, gyakoroltam, gyakoroltam, amennyit csak lehetett. Ez a mai napig így van egyébként. Mert amikor szeretsz valamit csinálni, azt mindig 100%-on műveled. Amit nem szeretsz, ott a teljes erőbedobás is csak maximum 70-80% lehet... Ettől szenvedtem előtte, abban az 5 évben. Hogy tudtam: nem tudom 100%-on csinálni, amit pedig lehetne...

CD: Pedig nem könnyű szakma ez sem... Az emberek azt hiszik, kutyákkal foglalkozni az egyik legkönnyebb munka a világon. Vajon így van ez?
DZS: (nevet) Nem, egyáltalán nem. Azért ez egy nagyon nehéz fizikai munka is egyben. Hiszen nemcsak 3-4 kilós kutyák vannak, vannak 40-50 kilós, de sokszor még nehezebb kutyák is, akiket ugyanúgy fürdetni és mozgatni kell. Ez egy igazi férfiszakma, ha lehet ilyet mondani, hiszen ezt eredetileg a 16. században lovászfiúk végezték, bár igaz, hogy akkoriban nem a szépészet volt a cél, hanem az, hogy a munkakutyákat rendben tartsák. Egyrészt tehát megkíván egyfajta állóképességet.

Aztán itt a másik nehézség: szoktuk egymás között szakmázás közben mondogatni, hogy bizony, a kutya magától nem jön el... És ha nem jön magától, akkor a gazdi hozza el. És a gazdi, az bizony néha nehéz eset. Mert itt nemcsak arról van szó, hogy tündérszépségeket varázsolunk a kutyából, hanem ápolni kell a gazdi lelkét is... Mert hiába szép és rendezett a kutya, a gazdi csak akkor hozza vissza, ha ő is megkapja, amire neki lelkileg szüksége van. Éppen ezért szükséges a jó emberismeret, nagyon rövid idő alatt fel kell mérni, hogy a gazdi mit szeretne és ahhoz hogyan álljak hozzá. Ezt megtanítani sajnos nem lehet. Ez az évek és a rutin, szoktuk közhelyeskedni.


CD: Milyen egy nehéz gazdi?
DZS: Kétféle is van: az egyik az, aki nem ismeri el a kutya viselkedési hibáit, és ezzel valójában árt neki. Ehhez nagyon nehéz alkalmazkodni. A másik az, aki hülyének nézi a kozmetikust és előadja, hogy a kutya rendszeresen ápolva van, miközben messziről látod, hogy ezt a kutyát az életben soha nem gondozta úgy külsőleg a gazdája, ahogyan kellene...

CD: Vannak helyzetek, amelyek megviselnek?
DZS: Ha azt tapasztalom, hogy valaki nem jó gazdája a kutyájának, ott nagyon nehéz elbírni, hogy a kozmetikai kezelés után vissza kell adni... Van olyan, amikor a kutya állapotából látom, hogy verik, rosszul bánnak vele, és éppen ezért előfordult már, hogy jeleztük a tényt a megfelelő szervezetnek. De ennél többet akkor sem tehetek... De olyan is volt, amikor a gazdi idős kora indokolta a segítséget: jobb volt egy befogadót keresni a kutyának, mert a gazdi állapota már nem tette lehetővé a megfelelő kutyagondozást.

Emellett nagyon nehéz elviselni, amikor elveszítünk egy vendéget... Ha elpusztul egy kutyus, ahol már kialakult az évek során a kötődés, ott egy olyan telefonbeszélgetést végigélni, hogy sajnos többet már nem jöhetnek, az napokra kiborító. Sajnos azonban ez is a munkánk része. Hiszen a kutyák, mint tudjuk, az embereknél jóval kevesebbet élnek...

CD: A rossz dolgoktól eltekintve azért úgy tűnik, hogy megtaláltad az utadat, boldog és elégedett ember vagy.
DZS: Igen, ez így van. Nagyon szerencsés vagyok, hogy már másodjára élek olyan élethelyzetben, amiben 100%-ig imádom csinálni azt, amiből élek.



CD: Van ennél feljebb? Álmok, tervek?
DZS: Igen, van. Egyrészt ebben a szakmában sosem érezheted magadat eléggé képzettnek. Ezért a Dogmopolite jóvoltából is és önerőből is folyamatosan járok képzésekre. Minden álmom, hogy Magyarországról elsőként kijuthassak egy nemzetközi kutyakozmetikus versenyre. Idén már majdnem sikerült: az erdeményeim alapján úgy döntöttünk, hogy részt veszek az egyik legrangosabb világversenyen Barcelonában, de a kutyus, akivel indultam volna, az utolsó pillanatban tüzelni kezdett, így kénytelen voltam lemondani erről a lehetőségről. De remélem, a közeljövőben lesz még erre lehetőségem. Az az álmom, hogy részt vegyek egy olyan versenyen, ahol valódi kutyaszobrászat zajlik és ott minden erőmmel és a kiállítási munkámmal Magyarországot képviseljem. Akkor elégedett lennék, azt hiszem.

Zsolt, mit is kívánhatunk Neked? Szólj, ha mennél, mert a Citydogs ott lesz veled.
 

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2017 - CityDogs Készítette a