banner.jpg
Főszerkesztő portrék I.

Főszerkesztő portrék I.

2013.10.03. - Citydogs

3 éves vagyok, dupla bűzmirigyem van és már baromira untam azt a nihilt, amit a Fehér Főnökök munkatempója eredményezett. Komolyan, az utóbbi időben már csak szökési kísérletekkel tűnhettem el egy jó és kiadós sétára, úgyhogy elegem lett és rábeszéltem őket arra, csináljunk valami jó melót, valamit, ami nekem is élvezet. Addig-addig ugattam nekik, amíg egyszercsak belevágtunk. Persze szó sincs róla, hogy én bármit is csinálok, én csak inspirálok, senki ne képzelje már, hogy a fárasztó zabálások és az identitászavaros kollegám mellett ( Lupo, a brüsszeli griffon - szerk. megj.), akinek az életre tanítása pont elég nagy falat, majd még dolgozni is fogok. Azt továbbra is meghagyom a házirabszolgáimnak, én koncentrálok arra, ami a feladatom az életben: élvezni.

Elsődlegesen a hátamra vetődve, mert az tesz jót a gerincemnek. Szerintem az élet arra való, hogy állandóan zabáljunk és szaglásszunk. Ja, merthogy drogfüggő is vagyok: szagra kábulok be. Aki nem ismeri azt az érzést, amikor a szabadban rongyolva egyszercsak megcsapja az orr receptorokat (amiből nekem különösen sok jutott) A SZAG, az magyarázhat itt nekem tiszta életről, annak annyit tudok mondani: le kell menni kutyába. Erről szól itt ez az egész, na meg arról, hogy a városi kutyáknak is vannak jogaik. Nem mondom, az embereknek is, na de azért ne fárasszatok már azzal, hogy a feltétel nélküli szeretet mérhető a napi 2-3 órás odafigyeléshez. Blama. Na de kit érdekelnek most az emberek, ez itt egy kutyás oldal. És mivel én vagyok az egyik alapító, a kezdő héten fajtatársaim tiszteletére több basset houndos cikket is olvashattok. Azt továbbra sem tudom, hogy ki volt Colombo felesége, de ezen kívül mindent.

Olvassatok. És ugassatok bele ti is, ha úgy érzitek.

Üdv Néktek Eblakótársak.

Lola

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a