banner.jpg

Máltai selyemkutya (Maltese)

Elődjeit a föníciaiak honosíthatták meg Máltán. A neve a szemita "malat" szóból ered, melynek jelentése: kikötő, menedék. Ősei ugyanis a Földközi-tenger kikötőiben és partjain éltek, ahol komoly feladatuk volt. A kikötők és hajók raktárházaiban csak úgy hemzsegtek az egerek és a patkányok, így ezek irtására a máltai kutyusokat használták.

A Máltai selyemkutya szintén nagy népszerűségnek örvendett az ókori rómaiak és görögök között is, egyfajta luxus kedvencként tartották. Számtalan római és görög edény és cseréptöredék maradt ránk, amelyek kicsi, hosszú szőrű kutyákat ábrázolnak.

Nagyon vidám, barátságos és szelíd kis öleb. Szívesen tanul, viszont a szidás mélyen érinti, ügyelni kell arra, hogy csak is akkor feddjük meg, ha igazi okunk van rá. Kiegyensúlyozott, az agresszivitásnál semmi sem áll távolabb tőle. Nagyon ragaszkodik a gazdájához és a családjához és nem szeret egyedül maradni, kis termete lehetővé teszi, hogy mindenhová a gazdival tartson. Nagyon jól alkalmazkodik a kialakuló helyzetekhez. Kifejezett lakáskutya, a kennelbe zárást nem tűri. Viszont a lakásban nyugodt, figyel a lakásban tartózkodók hangulatára, és annak megfelelően viselkedik.

Méret S
Viselkedés Szelíd, alázatos, Csendes, nyugger csahos
Gondozás A szőrzet gondozást igényel
Életstílus Nem aktív
Lakóhely Lakás
Háztartás Család gyerekkel, Család gyerek nélkül, Egyedülálló, Idős

A vizes és ételes tálja legyen teljesen külön, anyaga lehet fém, műanyag vagy kerámia. Mindig legyen előtte friss víz. Amennyiben már hozzászokott egyfajta táphoz vagy főtt ételhez, egyből ne változtassuk az étrenden, csakis szépen lassan kezdjük el az új étel adagolását a régihez.

Nagy figyelmet kell fordítani a szőrének ápolására. Már kölyök korban szoktassuk hozzá a napi fésüléshez, ezt leginkább akkor tudjuk megtenni, ha nagyon elfáradt. A könnyebb kifésülés végett egy kis szőrmeolajat cseppentsünk a szőrére. Sohase vágjuk le vagy ki a csomót, mert csak üres folt marad a helyén. Fürdetés előtt az összes csomót távolítsuk el a szőrzetből, mert a víz csak megkeményíti azokat.

Nem igényi a hosszabb sétákat, de szívesen elkíséri a gazdáját egy hosszabb kirándulásra. Nem kell attól félnünk, hogy a séta közben elszökne, mert semmilyen körülmények közt nem veszíti szem elől gazdáját. 

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a