banner.jpg

Bordeauxi dog (Dogue de Bordeaux)

Az egyik legősibb francia kutyafajta. Az asszírok által használt hadikutyák jelenléte nem csak demoralizáló volt a csatában, hanem masszív hadierőt is képviselt. A hatalmas méretű, roppant csontozatú és izomzatú, széles fejű kutyákat bőrvérttel szerelték fel, védve őket a tőrök, lándzsák, szabják, nyilak döféseitől, a nyakörvükre szögeket, pengéket erősítettek, hogy a legnagyobb pusztítást végezhessék. Az így „feldíszített” ebeknek nemcsak kinézete volt veszélyes, agresszív állatok voltak, akik az ördögtől sem rettentek meg. Bárkivel és bármivel harcba szálltak, ráadásul célirányosan ember elleni támadásra képezték őket.

Ezek a kutyák kerültek kapcsolatba Franciaországban az angol masztifokkal és szépen lassan kialakult a mai boreaux-i dog fajtája. Nemesi családok tartották őket, melyért később nagy árat fizettek. A francia polgárháború idején – mikor a felkelők tömegével dúlták föl a nemesi családok birtokait – a legtöbb gazdái védelmére kelő kutyát lemészárolták, sokszor gazdáikkal együtt. A túlélők az emigrációban osztoztak tulajdonosaikkal, mely helyzetben természetesen szó sem lehetett tenyésztésről, legfeljebb vegetálásról. S a fricska a történetben, hogy a fajta fent maradását a harci viadalok mentették meg, ahol kiválóan szerepeltek az egykori hadikutya leszármazottak.

A gazdája iránt tanúsított hűsége legendás, s bár ezt sok kutya jellemzésénél el lehet mondani, de ez még inkább becsülendő e marcona külsejű kutya láttán. S bár masszív csontozata, böszme, mogorva feje és hatalmas teste koránt sem nevezhető kecses elegáns alkatnak, ne gondoljuk, hogy egy lusta, nehézkes kutyáról van szó. Épp ellenkezőleg, a bordeauxi dog imád sétálni, futkorászni, és rövidtávon gyorsulása akár egy porsche-val is vetekedik. Aztán ha beindul a nagy monstrum, ember legyen a talpán, aki megállítja. Ez a kutya afféle „csiszolatlan gyémánt”. Nagyon bátor, ezért elég sokat követel magától, tisztában van képességeivel, ugyanakkor érzékeny az otthon hangulatára is. Családjához való kötődése nagyon erős, ha kell bármilyen körülménye közt képes megvédeni őket. Kifutóban való tartásra nem alkalmas, nem viseli el a gazdája távollétét és a magányt. Kiegyensúlyozott, békés, engedelmes és barátságos állat. Éberen figyeli, mi történik körülötte. A gyermekekkel általában kedves, türelmes és védelmező. Az idegenekben eleinte nem bízik, és velük szemben óvatosan viselkedik, de ha a gazdája elfogadja őket, akkor a kutya azonnal követi a példáját. Elég domináns jellemű, melyet már nagyon kicsi korban tiltani kell. Annak ajánljuk, aki társra, partnerre és nem parancsokat teljesítő beosztottra vágyik, aki határozott, de ugyanakkor éreztetni tudja szeretetét és megbecsülését kutyája iránt.

Méret XL
Viselkedés Lelkes őrző-védő, Csendes, nyugger csahos
Életstílus Aktív
Lakóhely Kertes ház
Háztartás Család gyerekkel, Család gyerek nélkül, Egyedülálló

Táppal vagy házi koszttal, de semmiképp sem moslékkal. Amennyiben a tápot választod, figyelj arra, hogy a táp hústartalma magas legyen, amennyiben átváltasz másik tápra, mindig keverd az újhoz a régit, így könnyebben fog a kutya gyomra is átállni. Ha főzöl neki, a hús, zöldség és gabona minden napra a vacsi részét képezze, heti egy koplaló napot tartva. 

Szőre nem igényel különösebb ápolást, vedlési időszakban gumikefével gond nélkül eltávolíthatók a kilazult szőrszálak. 

Mozgásigénye átlagos, napi néhány sétáltatással beéri. Ennek ellenére tartása elsősorban családi házba javasolt. Kissé érzékeny a melegre, könnyen hőgutát kap, így mindig legyen friss víz előtte és árnyék a közelben ahová elbújhat.

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2017 - CityDogs Készítette a