banner.jpg

Akita

A 17 századig visszavezethető története. Bár neve inkább hasonlít egy kínai nyelvtörőre, mégis nevét a japán Honsu szigetén elhelyezkedő Akita tartományról kapta, Japán császárok kedvenc társállataként vonult be a köztudatba, így ragasztották rá a "királyi kutya" elnevezést is. Szamuráj harcosok is tőlük merítettek bátorságot, így készültek fel az előttük álló küzdelmekre. Később, hogy még agresszívebbé és ellenállóbbá tegyék, Tibeti masztiffal és Német doggal keresztezték.

Nagyon erős és tekintélyes kutyafajta. Két típusa van, az amerikai és a japán. Az amerikai testesebb, súlyosabb, szőre a fején sötétebb színezetű. 1937-ben Helen Keller amerikai írónő vitte be Amerikába a fajtát, egyik japán útját követően. A vaddisznó-, őz-, sőt feketemedve-vadászatra tenyésztették ki, ezért ne lepődjünk meg, ha kicsit szilajjá válik, bár ez képzéssel könnyen változtatható. Más kutyákat, egyéb állatokat zsákmánynak tekinthet, ha nem velük együtt nevelkedett. Idegeneket nehezen tűr meg maga körül, természetéből adódóan védi területét. Az akita, a hiedelmekkel ellentétben képes ugatni, de nagyon ritkán szokott. Ha kiad magából bármilyen hangot, ott történnie kell valaminek, szóval mindenképp érdemes rá odafigyelni.  De olykor csak saját maguk szórakoztatására moroghatnak, motyoghatnak. Sok Akita "woo"-zik, amikor üdvözli gazdáját, vagy másokat, akiket szeret. 

Méret L
Viselkedés Lelkes őrző-védő
Gondozás A szőrzet gondozást igényel
Életstílus Aktív
Lakóhely Kertes ház
Háztartás Család gyerekkel, Család gyerek nélkül, Egyedülálló

Jó minőségű száraz, vagy konzerv kutyaeleség (lehetőség szerint kerülni kell a szóját, inkább rizst adjunk neki). Napi adagja kb. 0,5 kg.

Nem igényel különösebb gondozást, hetenkénti 1-2 átkefélés elegendő számára. Tavasszal és ősszel szőrzetet vált, ami a lakásban tartáskor okozhat kisebb-nagyobb bonyodalmat, de csillogó bundája mindezekért kárpótol minket.

A tanítást feltétel nélkül a gazdának kell végeznie, nem szabad kutyaiskolába adni. Rendkívül intelligens, könnyen tanul, de sűrűn előfordul, hogy makacskodik. Az akita nagyon családcentrikus, imád a gazdájával (gazdáival) együtt lenni, nem érzi jól magát egymagában.

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2017 - CityDogs Készítette a